/Mátyás József/

Szívekben lakozik…

A múlt pillanatai eltűnnek az időben,
Akár a könnyeink a szakadó esőben;
Gyengéd fuvallat söpör az utakon végig,
Mint a Női lélek megannyi apró csodái.

A lelket nem halványítja a messzi távolság,
Ami összeköti, forrasztja, az a barátság.
Különös a lélek, oly sok mindenre képes,
Atyánk ajándéka ez, mely nem véges.

Az Úr különlegeset teremtett, alkotott,
A Nőknek erőt, mély érzéseket adott;
E Női vállak a világ terhét is elbírják,
Betegség idején is jól hordozzák.

S mégis gyengédek, vigasztalást nyújtóak,
Panaszkodás nélkül szeretőek, aggódóak,
A könnyeik kizárólag csak az övéik,
A lélek tükrét, mély rejtelmek övezik.

Ki éppen most e sorokat olvassa,-
Talán tudja, kedves, aranyos mosolya,-
A Nők lelki szépsége szemükben látszik,
Ez a szívük kapuja, ahol a szeretet lakik.

Az Úr 2010.02.14. napján írta: /Mátyás József/

Mindjárt megáll az eszem,
ez a 600. hsz-em!!!

Szeretni hogy tudnék?

Szeretni…ezt a szót milliók harsogják,
S milliószor hallottuk már, te is, én is,
De hogy mit jelent, megmondani hogy fogják,
Kiknek szívéből kihalt a tűz is, a fény is.
-Majd én szavakba öntöm, mit még senki sem hallott,
-így szóltam-de próbálkozásom kudarcot vallott.
(mert) Csak egy ember vagyok, üres és fénytelen.
Szeretni hogy tudnék? Mondjátok meg nekem!

Tovább kerestem, hogy leljek választ, s vigaszt.
Hogy lehet szeretni? Meg kell tudnom végre.
Ezer módon mondtam, egyik sem volt igaz,
Mert csak lent kerestem, nem néztem az égre.
Feladtam hát végül, mi úgyis lehetetlen:
Elmondani azt, mit még soha nem éreztem.
Csak egy ember vagyok, üres és fénytelen.
Szeretni hogy tudnék? Mondjátok meg nekem!

A szeretet nem fért be szavak tömlöcébe.
Gondoltam: akkor majd némán megmutatom.
Igen, én leszek a szeretet mintaképe,
Kivel tehetek jót, mindig azt kutatom.
Próbáltam szeretni erőmnek felette
De önző szívem így is csak magát szerette.
(hisz) Csak egy ember vagyok, üres és fénytelen.
Szeretni hogy tudnék? Mondjátok meg nekem!

Nincs válasz. Az űr szívemben egyre csak nőtt,
Indultam hát keresni a nagyvilágban.
Kérdeztem öreget, ifjút, férfit és nőt,
Kerestem erdőben, mezőn, kőben és virágban.
SEMMI. Az örök semmit tovább nem bírtam,
Összerogytam, s őszintén, szívemből felsírtam:
Csak egy ember vagyok, üres és fénytelen.
Szeretni hogy tudnék? Mondjátok meg nekem!

És akkor, egyszer csak hallottam valamit,
Lágyabb hangot minden susogó szellőnél,
Akkor egyszerre megláttam Valakit,
Százszor fehérebbet minden felhőnél.
Nem tudtam, ki volt az, csak éreztem, hogy szeret
Felemel, átölel és szelíden rám nevet.
(pedig) Csak egy ember voltam, üres és fénytelen.
Szeretni hogy tudnék? Ő megmondja nekem?





Igen, Ő megmondta és megmutatta végre,
Hogy türelme hosszú és szeretete nagy.
Bármikor nézhetek e fénylő példaképre
És te is nézhetsz bátran, mindegy, milyen vagy.
Csak bízz Benne –bármi jöjjön- teljes szívvel,
S Ő megtölti életed tűzzel, fénnyel, színnel.
(én is) Csak egy ember voltam, üres és fénytelen.
Szeretni hogy tudok? Ő megmutatta nekem!

Igen már tudok, most már tudok szeretni.
Hogy mit jelent? Nincs szó, mi elmondaná,
De elmondok valamit, mit nem lehet feledni.
Hogy mi a szeretet? Ez a legszebb példa rá:
Valaki, bár sohasem kérted vagy kértem
Szeretetből Fiát adta érted és értem.
(pedig) Csak egy ember voltam, üres és fénytelen.
Hogyan kell szeretni? Ő megmutatta nekem.

Hálámat hozom most Eléd, édes Uram.
Köszönöm, hogy szeretni megtanítottál.
Köszönöm, hogy Benned megtaláltam utam,
Köszönöm, hogy vezettél és bátorítottál.
Te vagy a szeretet, most már én is látom,
Te voltál, vagy és leszel a legjobb barátom.
Csak egy ember voltam, üres és fénytelen.
Szeretni hogyan kell? Te megmutattad nekem.

(Pataki Leila)

/Mátyás József/

Örökség...

Azt mondják, hogy a Fiúk nem sírnak,
Könnyet fakasztani csak a Nők tudnak,
A fiúk kemények, harcosnak születtek,
A Nők képviselik a gyengébb felünket.

A halál mindig jelen volt életünkben,
A fogantatás pillanatától kezdődően,
Féltően vigyázott, óvott Édesanyánk,
Szép napon, életet ajándékozott ránk.

Az élet ajándék, a világ teremtése óta,
Isten alkotott két embert a képmására,
Szaporodj, sokasodj, uralkodj hódítón,
Töltsd be, a föld minden táját a világon.

Fiaink, az irányítást engedjétek Atyánknak,
Érezzétek meg, hogy mekkora hatalma van,
A hit szájról szájra terjed emberöltők óta,
E pecsét s hittünk örökségünk az Úrban.

2009.10.03.

/Kovács Brigitta/

Édesanyám napja


Nagy nap ez a mai,
Mert csak most bontakozott ki,
Hogy anyák napja van ma,
Amikor kivirágzott minden fa.

Egy szép májusi reggel,
Mikor édesanyám kipihenten kel fel,
Egyből azon fáradozik,
Hogy nekünk mit is adjon enni.

Ő csinálja a világ
Legfinomabb ételeit,
De szerénységében ezzel,
Nem dicsekszik!

Sajnos nem elégszer voltam őérte hálás,
Mert ő mindenkinél jobban szeret minket, mint más és más.
Isten adta őt ajándékba nekünk,
Hogy megbecsüljük és nagyon szeressük!

Istenem, ki te naponként minket megáldasz,
Kérlek, így áldd meg és vigyázz Édesanyámra!
És add, hogy ne csak ezen a napon legyek őérte hálás,
Hanem az év minden egyes napján égjen szívemben őérte a lámpás!

Ezzel a kicsiny versemmel kívánok Neked,
Egy nagyon szép és örömteljes Anyák Napját!

/2009.05.02. 11:27/

holnap mondok verset a gyuliben a jo édesanyáknak

Novák László
Szeress, amíg szeretni tudsz!

Szeress, amíg szeretni tudsz,
Amíg szíved érzőn dobog,
Mert ha már a tüze kihűl,
Ha benne a láng ellobog,-
Ami ezt a veszteséget
felülmúlná nincs olyan kár:
koldusnál is koldusabb vagy,
Hogyha nem tudsz szeretni már.

Szeress, amíg van alkalmad
Éreztetni szereteted.
Jöhet idő, amikor már
Tennéd ezt, de nem teheted.
Fordulhat a sorsod balra,
S arra leszel utalva majd,
Hogy a mások szeretete
Enyhítse a gondot, a bajt.

Szeress, amíg szeretni tudsz!
Olyan rövid az élet:
Gyűlölettel, rút önzéssel
Szépségeit tönkre ne tedd!
Szeress, amíg szíved dobog.
Szeress, amíg ajkad lehel:
Úgy visz Jézus a szeretet
Országába, a mennybe fel.

Szerkesztve: Enikő által, ekkor: 2009. május 02. 09:05

Könnyek

Igen, megfogadtad: nem lesz, ki sírni lát,
De érzed, a könnyeid vesznek rajtad erőt.
Magadra zárod hát szobád ajtaját,
És sírsz, sírsz, mint még sosem azelőtt.

De arcodon bármennyi könnycsepp gördül le,
Nem érzed annak semmilyen hasznát.
Lelked terhe nem lesz könnyebb tőle,
S e teher nagyobb, mint elhordozhatnád.

És akkor: sajgó szívedben egy sugár fölmerül,
Egy gondolat, mi friss vízzel tölti lelked kútját:
"Nem fogsz megkísértetni erődön felül,
S ÉN elkészítem neked a szabadulás útját."

Nem fogod még fel e szavak jelentését,
De érzed, végre könnyebbül a lelked.
Lassan észleled már Isten jelenlétét,
És kezded reményleni: elveszi a terhed.

Amíg ez a remény él bent, a szívedben,
Addig élaz magad is és tovább tudsz menni.
Tudom, sosem fogsz csalódni Istenben,
Hát légy kész könnyeid lába elé tenni!

Cande Lina

Túrmezei Erzsébet:
NEM ELÉG!

Kerülgettem a hórakásokat,
és szemem a síkos útra tapadt.
Aztán... elnéztem hópalástodat,
magasba emelt, csontos ujjadat.

Köszönöm, hogy nem fáradtál bele,
s nem lankadt még le fölemelt kezed.
Millió szem meredhet lefele...
látják, nem látják, sose kérdezed.

Köszönöm. De jaj, nem elég most mégse!
Bár megnőne egy csodaérintésre
az az ujjad, s a végtelenbe nyúlna...

izzón-fénylőn mutatna utat nékünk,
hogy küzdve-küzdő, lázas nemzedékünk
a "bízva bízzál"-t végre megtanulja!

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Töröltem

Szerkesztve: somogyi23 által, ekkor: 2008. november 24. 12:14

Üzenet haza

Üzenem haza, az otthoni hegyeknek:
A csillagok járása vátlozó.
És törvényei vannak a szeleknek,
Esõnek, hónak, fellegeknek,
És nincs ború örökkévaló.
A víz szalad, a kõ marad, a kõ marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
Ha sáska járja is le a vetést,
Ha vakond túrja is a göröngyöt,
A világ fölött örök a rend
És nem vész magja a nemes gabonának,
De híre sem lesz egykor a csalánnak,
A víz szalad, a kõ marad, a kõ marad.

Üzenem az erdõnek, ne féljen,
Ha csattog is a baltások hada,,
Mert erõsebb a baltánál a fal
És vérzõ csonkról virradó tavaszon
Újra erdõ sarjad gyõzedelmesen.
És mindig lesznek fák, amikor a rozsda
A gyilkos vasat már rég fölfalta,
S a sújtó kéz is szent jóvátétel
Hasznos anyaggá vált a föld alatt ...
A víz szalad, a kõ marad, a kõ marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
Ha egyenlõvé teszik is a földel,
Nemzedékek örségváltásain
Jönnek majd újra boldog építõk,
És kiássák a fundamentumot,
S az erkölcs õsi, hófehér kövére
Emelnek falat, tetõt, templomot!
Jön ezer Kõmûves Kelemen,
Ki nem hamuval és emberi vérrel
Köti meg a békesség falát,
De szentelt vízzel és búzakenyérrel,
És épít régi kövekbõl új hazát!
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
A fundamentum Istentõl való.
És Istentõl való az akarat,
Mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kõ marad, a kõ marad.

És üzenem régi barátaimnak,
Akik megtagadják ma a nevemet,
Hogy fordul egyet újra a kerék
És én akkor újra barátjuk leszek.
S nem lesz bosszú, gyûlölet, harag,
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk...
S leszünk egy cél és egy akarat.
És üzenem mindenkinek,
Testvérnek, rokonnak, idegennek,
Gonosznak, jónak, hûségesnek, alávalónak,
Annak akit a fájás ûz, és annak,
Akihez vércseppek tapadnak:
Vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
Mozdulnak már lassan a csillagok...
A víz szalad, a kõ marad, a kõ marad.

MARADNAK AZ IGAZAK ÉS A JÓK!
A tiszták és a békességesek,
Erdõk, hegyek, tavak és emberek!
Jól gondolja meg ki mit cselekszik.
Lyukasztják már fenn az égben a rostát,
És a csillagok tengelyét olajozzák
Szorgalmasan az angyalok.
És leszen csillagfordulás megint:
És miként hírdeti a Biblia:
Megméretnek az emberek...
Ki mint vet azonképpen arat.
Mert elfut a víz, csak a kõ marad,
A kõ marad!

Wass Albert

Reményik Sándor - Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Dr. Papp Lajos - Az én Miatyánkom

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rár, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe.
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj:
MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a "rossz",- erre van Istene!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba és hittel rebegd:
Uram!
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a "nagyvilág",
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba,- hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram!
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba,- hajtsd meg a homlokod,
S mond: Uram!
LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Mikor a "kisember" fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a "gazdag" milliót költ, hogy "éljen",
S millió szegény a nincstől hal éhen,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba,- tedd össze két kezed,
S kérd: Uram!
ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, - sőt - ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved sem erőd,
Minden lázad benned, hogy tagadd meg "ŐT",
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram! Segíts!
S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél aban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak...!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram!
BOCSÁSS MEG AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

Mikor a "nagyhatalmak" a BÉKÉT TÁRGYALJÁK,
MIKOR A BÉKE SEHOL! csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt ISTENEM, MI ATYÁNK?!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a "rossz", támad, s tombol!
URAM! MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
AMEN

UTÓHANG:

S akkor megszólal a Mester, keményen-szelíden,
Távozz Sátán - szűnj vihar!
BÉKE, s CSEND legyen!

Miért féltek kicsinyhitűek?

BÍZZATOK! Hisz' én megígértem nektek!
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek
Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok,
S a végső időkig - VELETEK MARADOK!

Isten vezet

Hol vagy Uram?
Nem látlak. Semmit és senkit nem látok.
Köd van körűlem, vagy tán mély sötétség,
Világtalanságom ül rajtam, mint átok.
Vak szemem nem látja: hol a föld, s hol az ég.

Miért Uram?
Válaszodat keresem, kutatom folyvást,
Bár a kérdést sem értem, pedig én tevém föl.
Én nem értem magam, de érzem a szorongást;
Hát érts meg Te, s fogadj be Isteni Öl!

Segíts Uram!
Vakságom nem bírom tovább hordozni.
Találj meg Te, mert én nem talállak Téged!
Nem akarok tovább a sötéttel kardozni;
Átadom kardomat, s életemet Néked.

Látlak Uram!
Leomlik ÉN-em ködének vastag fala,
Megnyílt végre önteltségtől vak szemem.
Igen, ez tündöklő fényed diadala,
S most, hogy látok, mondd: mi a terved velem?

Vezess Uram!
Látlak Téged és látom az ember baját.
Mutasd meg tervedet életem felől!
Használj, hogy csendesítsem a világ zaját!
Én megyek utánad, csak Te menj elöl.