Az ősvény!

Történt egyszer, hogy egy Rézbőrű indián és Sápadt arcú testvére egy tisztáson álltak. Előttük húzódót egy érintetlen erdő.
Mindkettő számára ismeretlen volt az a vidék. Addig a percig egyikük sem látta. Azt mondja a sápadt arcú testvér az Indiánnak.
– Van egy ötletem. - Mi lenne az? Kérdezte az indián.
– Itt van előttünk ez az erdő, egyikünk sem járt még benne.
Mi lenne ha, én bemennék a sűrűjébe és elbújnék messze a tekinteted elől? – Semmi. Válaszolta az indián. – Hogy, hogy semmi?
De hogy nem! Ép ez a lényeg. Érintetlen terület mind kettőnknek.
Én bemegyek, és te meg keresel engem, persze idővel. A kérdés, már ha benne vagy a játékban, az hogy mennyi időt adsz nekem elrejtőzni.
Az Indián körbe nézet. - Nézd csak. Itt egy faág. Én ezt leszúrom ide, ahol még árnyék van. Mikor a nap ráveti a fényét az ágra és az árnyékot vett, én elindulok és megkereslek. – Jól van, akkor lesz időm elrejtőzni előled. - Bőven. Jött a válasz.
A sápadt arcú testvér így hát elindult és bement az erdőbe.
Ment egyenesen előre, később cikk cakkban, át kelt egy patakon, és mikor kellő távolságban érezte magát végül felmászott egy magas fára. Telt múlt az idő. A tisztáson az ág lassan árnyékot vettet.
- Itt az idő. Mondta az indián. Felkerekedett és bement az erdőbe. Ment egyenesen előre, később cikk cakkban, át kelt egy patakon, majd egy fa árnyékában lepihent. Rágyújtót a pipájára. És végül csak ennyit mondót. – Én itt lent jól el vagyok testvérem, de te ott fent már biztos kényelmetlenül ülsz. Mocorgás zaja lepte el a fa tetejét. Kis vártatva lent volt a sápadt arcú testvér. És ezt kérdezte:
- Honnan tudtad? Hisz egy patakon is át keltem és a víz minden nyomot eltüntet. – Testvérem. Mondta az indián. - Érintetlen volt az erdő mind kettőnk számára. Nekem tulajdonképpen csak az ősvényt kellet követnem, amit te nekem kitapostál. És hiába mentél át a vízen, gondolván hogy nyomod vesztem. Utána újra száraz talajon gyalogoltál. Nekem csak követni kellet téged egészen a fáig.– Értem. Jött a válasz.

A bibliában ez olvasható:

„Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (János 14,6)

Az indiánok is felismerték a jót és a rosszat, meg is tudták különböztetni, csak ők másképp mondták akkoriban, amit ha áthozunk a mai világba, mi már másképp értelmezzük. Úgy mondjuk Isten és Ördög, vagy Menny és pokol.

Az indiánok szerint: - Minden ember szívében két farkas küzd egymással. A szeretet és a gyűlölet. És hogy melyik győzz?
Amelyiket többet táplálod.

Saját megtapasztalás:

Egyik reggel elmentem futni. Nincs mesze az Árpád utcától ahol élek egy kis parkerdő. Bekapcsoltam az Mp3 lejátszómat, és a zenehallgatás közben futottam. De az Mp3-as lejátszó lemerült, miközben tettem a köröket. Azon gondolkodtam közben, hogy mit is mondjak Gyöngyösön, majd ha kiállok a színpadra. Új volt a helyzet, mert ugyan rádióban dolgoztam, volt saját műsorom 3. Mozi és Video műsorok, de egy színpadról szólni az más, itt emberek is látnak. Nem hagytam abba a futást, hanem elkezdtem beszélni Istenhez. - Atyám adj szavakat, hogy szolgálni tudjalak mikor itt az idő. Mindig segítettél és nem hagytál el. Tudom, hogy jó füleid vannak és Ima meghallgató vagy. Megtapasztaltam nagyságod, kihoztál Egyiptomból.. Nem kellet sok idő és a kérésem teljesült. Ahogy lenéztem a kitaposott útra ahol magas volt előtte a fű, ott most el volt hajolva. És akkor, mint egy villámcsapás megelevenedett az erdő. - A kitaposott út! Kiáltottam fel. Ahogy ajkam e szavak elhagyták értelmet nyertem az Úr által és az erdő megelevenedett számomra. Egy történet körvonalazódott ki, szinte pillanatok alatt. - Történt egyszer, hogy egy Rézbőrű indián és Sápadt arcú testvére egy tisztáson álltak…

A Tanulság:

Van valaki előttünk is, aki kitapossa az ősvényt számunkra.
Az Úr Jézus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Ha mélyen az erdőben vagy, helyezd Jézusra problémáidat.
Isten együttérzése, hogy a kereszten a fájdalmaidat is magára vette. Isten veled van, nem vagy egyedül a szenvedéseidben, nyomorúságaidban, az ellened elkövetett, vagy saját bűneid terhe alatt. Jézus Krisztus a te gyógyítód. Jöjj hozzá bűneiddel, fájdalmaiddal. Nála bocsánat, és gyógyulás vár, mert Ő maga a gyógyszer életedre. Ő a kegyelmes és együtt érző Isten, akiben semmi rosszat nem találtak, mégis keresztre feszítették.

A biblia így ír erről:

„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Efézus 2:8,9)

- Te döntesz, én már döntöttem melyik utat választom…

Írta: Mátyás József.

jah és holnap pedig az Idősek Otthonába megyünk Bábozni ;) :):):)
csak 4 embert és a sofőrt engedik be..

délután pedig megyünk az Adventista Imaházba, gyermekkarácsonyra bábozni. :D annyira áldásosak az ilyen alkalmak is, és nagyon nyitottak egy-egy bábelőadásra! énekekre, tanításra. :):)

jaja Chester, nem féltem, csak egyik lány kezdte picit rosszul érezni magát az őr szövegének hatására, mert neki életében volt egy nagyon rossz emléke "ilyen" emberekkel/2 férfival.. :S
Viszont, miután végeztünk, nagyon-nagyon tetszett neki és mondta h máskor is jönne. hát igen.. a megbocsátás. A szeretet mindent elfedez.

Nagyon jóó h ti is mentek egy leánynevelő intézetbe :):) sok erőt hozzá! és biztosan lesznek ezután is érdeklődők!! :) Isten hatalmas... tényleg minden embernek csak Rá van szüksége..
és tudod : nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének! Prayezek én is értetek! :)

Pusy, GBU!

Gsmgirl: tökjó Ne félj, nem harapnak....

Én most leánynevelő intézetbe járok (14-17 éves bűnelkövető lányok, bíróság által javítóintézeti nevelésre utalt, és előzetes letartóztatásba helyezett csajszik), vasárnaponként 1-1,5 órát engedik, hogy keresztény "műsort" csináljunk karácsony/advent apropójából (barátnőm ott dolgozik mint (((keresztény))) pszichológus). A műsor után mindig van csoportbeszélgetés a hallottakról.
Eddig a legdurvább beszélgetésem egy kb 16 éves lánnyal volt. Amikor beszéltünk, akkor volt bent egy hete, heroinfüggő, jelenleg durva elvonási tünetekkel...Ő mondta: "Én ezt nem értem. Amikor egyszer belőttem magam, megállt a szívem, és újra kellett éleszteni. Azt mondják, hogy amikor meghal az ember, egy fehér fényt, meg alagutat lát, de én csak egy fekete ajtót láttam" (!!!!!)
Egy másik lány meg konkrétan megkérdezte, hogy hogy tértünk meg!
Isten csodálatosan működik!!!!!!!!!!!!! csak azért kell imádkozni, hogy az igazgatóság karácsony után is engedélyezze ezeket az alkalmakat....így is majdnem lefújták. (imaimaima)

én köszönöm h elolvastad! igen, hatalmas élmény volt és még mindig a hatása alatt vagyok. :))

Jaj! Hát gondolom ez egy hatalmas élmény lehetett!:) Köszönöm, hogy elolvashattam!:D

Syasztok! Leírom, hogy hogyan is zajlott a mai börtönevangélizáció... nem bírom ki, hogy ne írjam le, hiszen kislánykori álmom vált valóvá!!
Először is ott kezdeném, hogy fél 2-kor a gyüliben találkoztunk pantomimosok és imádkoztunk az egész alkalomért..hogyha úgy fogadnak a rabok: jaj, kik ezek??azt hiszik h szentek és nekünk jönnek papolni?? akkor is tudjunk feléjük feltétel nélküli szeretettel lenni! és h Isten szóljon hozzájuk, térjenek meg, szabaduljanak meg...
3 előtt már oda is értünk a csapattal, 13-14-en voltunk, 7 pantomimes személy, a többiek az ifiből. :)
5-ösével mentünk be, le kellett tenni a cuccainkat, a személyi igazolványainkat be kellett adni ellenőrzésbe.. majd át kellett menni egy fém detektoron, ami a filmekben is van :D erre mikor átmentem, hát nem sípolt nálam?! :D :) persze tudtam h az övem a hibás :D majd odajött az őr és azzal a fémes botjával végig motozott h tényleg csak az-e. :))
Majd mikor 5-en lányok ott voltunk, közölte az egyik őr, h ne lepődjünk meg, hogyha a rabok beszólnak esetleg, mert régen láttak nőket, esetleg csak képeslapon.. és mondta hogyha bármikor veszélyezve érezzük magunkat azonnal szóljunk nekik, az őröknek! huha, kezdett izgalmassá válni a hangulat.. :) végül 6 lány és 7-8 fiú volt a szolgáló csapatban. na továbbmentünk az udvaron keresztül.. huh, az egyik őr vezetett végig, kártyát húzott végig, úgy mentünk át sok ajtón.. mondta h reméli felkészültünk!
Amikor az udvaron keresztül mentünk, huh, a látvány megfogott! Óriási nagy falak, némelyik betonból épült, némelyik rácsos, a tetején szögesdrót..stb. A főépület olyan kolesz feeling volt, bár rácsok voltak kívül és kiordibált egypár rab, h Nők! Baby!
Nekünk lányoknak, egyre jobban ment fel az adrenalin szintünk. :) bár én nem féltem egyáltalán, tudtam h az őrök is vigyáznak és Isten is ránk ;)
Ekkor két emeletet mentünk fel és egy kisebb szobába, ''tanterembe'' jutottunk. A rabok szépen már ott vártak. 30 férfi kb. és 8 nő volt. kb. 7-8 férfi őr volt, és egy nő őr.
Bementünk, Áron bemutatkozott a nevünkben, hogy kik is vagyunk...stb. énekeltünk 3 dalt gitár kisérettel.. nagyon jó volt. :) ki volt projektorral is vetítve a szöveg a falra. Néhány rab még énekelt is. Volt néhány beszólos rab, főleg a nők susmutoltak többet. :) Ezután jött a pantomim jelenet, ami jól sikerült, Istentől kapott erő által, tényleg jól és élethűn ment. Néztek is nagyot ám.. majd megtapsolták a darabot. Ezután Dawe adta át az evangéliumot, egy ige volt a főtéma: ''Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van reátok!'' --> voltak rabok, akik nagyon figyeltek, bólogattak, hozzászóltak.. volt, aki csak csendesen figyelt, pl. az őrök is, de látszódott h figyeltek.:) majd imádkozott Dawe értük és nagy ÁMEN-ezés hangzott a teremben. Többször mondták h nagyon köszönik, taps..stb. Majd kaptak szaloncukrot, az igekártyákat lent felejtettük az egyik táskában, de odaadtuk az őrnek, aki megköszönte az egész ''műsort'' az őrök nevében is és mondta h kiosztja köztük!
Sajnos idő már nem volt h beszélgessünk a rabokkal.. :( de nagyon jó volt látni h vmi megmozdult bennük, és h lesz idejük ezeken a gondolatokon gondolkozniuk..
Majd az egyik őr így köszönt el tőlem: Viszontlátásra, De ne Itt! én meg néztem rá kérdőn, hogy miért ne? :) máskor is jönnénk szívesen. :) aki által bejutottunk ide, ő Gyula a kapcsolattartónk, Barbee csop.társa hittudományin, ő mondta h minden héten van itt istentisztelet, és erre a ''műsorunkra'' csak az jöhetett, aki ''kiérdemelte'', a ''jobbak'', nem a gyilkosok..stb. Majd mikor az udvaron keresztül visszamentünk a cuccainkhoz, a rabok a szobájukból kiordították h köszönjük a szaloncukrot! :))))
és integettünk nekik!! (: máskor is szeretnék nagyon menni... a kapcsolattartónk mondta h a csillagbörtönbe, már az őrök sem ennyire ''érzelmesek'', az durcább, de ott hittan órán lehetne részt venni és beszélgetni a rabokkal. Majd elbúcsúztunk az őröktől is, és a börtön előtt, körben állva hálát adtunk Istennek imádságban! :) Nagyon áldott alkalom volt.. nem tudom leírni azt az örömöt, ami akkor és most is bennem van..... Egy fegyveres őr állt az egyik toronyban és nézte h mi ugyan mit csinálhatunk, de sztem rájött h imádkozunk. :-)
Ha máskor is lesz ilyen alkalom, többeket buzdítanék erre a szolgálati lehetőségre, ha van elhivatása, mert nagyon megéri... Isten áldjon titeket!

Dicsőség érte Istennek csoda! és ez tényleg nagy csoda volt!!! :)

"Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal" (Róm. 12,15)

A múlt héten hétfőn iszonyú lelki nyomás alá kerültem a munkám miatt. Az egyik partnerünk, akinek dolgozunk, igencsak felelőssé tett engem az egyik elhúzódó munka miatt, amivel több hete dolgoztam, és persze sehogysem akart sikerülni. Utána kérdezett más cégeknél is, hogy nekik bizony működik az a mérési módszer rendesen. Vagyis elég érthetővé tette, hogy kivel van a gond. Hihetetlenül rosszul esett..., még akkor is, ha igaza volt. Pedig emiatt nem is egyszer túlóráztam! Nem volt más lehetőségem, imádkoztam, ott a munkahelyemen, azonnal, iszonyú lelki nyomás közben. És Isten adott egy ötletet: ha másnak sikerül a mérés, akkor próbáljak meg egy hasonló (butább) készülékkel is mérni, hisz másnak is sikerül. Beállítottam a gépet és elmentem focizni, mert aznap még meccsünk is volt este. Foci, fürdés és vacsi után visszamentem a munkahelyemre, persze végig izgulva a perceket, hogy "talán így sikerül; Istenem, add, hogy működjön; nincs más, akiben bízhatnék; Te vagy a reményem; segíts, kérlek, segíts!"... Éééés működött: a készülékkel volt a baj. Akkora teher esett le a szívemről, mint egy kő, ... nem is, mint egy hegy, ... nem-nem, mint egy bolygó! És jött a hála, a köszönet, a magasztalás, a dicséret, a ledöbbenés ...
How great is our God!

ide is már régen írtunk...
a bizonyságtételem alapja, hogy az egyetemen átvettek államilag támogatott képzésre. miután pécsről átkerültem szombathelyre, nem volt megüresedett állami hely, így két félévben 108 ezer ft-ot fizettem az egyetem részére...sok pénz. de Isten most megajándékozott a fizetésmentességgel:) és még azt mondták a tanulmányi osztályon, hogy átkerülni márpedig lehetetlen:( "Ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges"

A világ egyik legjobb ütőhangszeresének bizonyságtétele.
http://www.youtube.com/watch?v=kseAfKTutTE

Biztosan hallottatok a tegnapi buszbalesetről Tiszafürednél.
Tiszaigaron (asszem) ettől az évtől megszüntették az általános iskola felső tagozatát, be kell járniuk a gyerekeknek Tiszafüredre. No, azzal a busszal történt a baleset, amelyik az iskolásokat viszi reggel, ill. a kettő közül az elsővel.
Dicsőség Istennek (!!!!!!!!!!!!) a mi gyülink gyerkőcei (6 vagy 7 fiatal) a MÁSODIK buszon utaztak!!!!!!!!!!!!!! NAgyon nagyon nagyon köszönjük Istennek, hogy vigyázott rájuk!

Megpróbálom röviden leírni. Szóval a családom sajnos a mai napig sem hívő. Gyerekként, mivel nevelőapám jóban volt a lelkésszel jártam egy fél évet hittanra, ami aztán az egyik kommunista tanár ellenkezése miatt elmaradt. Viszont nagyon jó emlékeim voltak erről, így mikor jópár évvel később már a rendszerváltás után lehetőségem nyílt rá ismét járni kezdtem, ekkor már szabad akaratomból. Pár év múlva, 16 évesen konfirmáltam is. Ez alatt az idő alatt egyszer sem hallottam tisztán és egyszerűen az evangéliumot vagy hogy meg kellene térnem. Bár ez elvileg benne volt a tanult hitvallásokban és néhány prédikációban nem volt túl világos, mindenesetre nem tudtam róla. Ezek alatt az évek alatt is valami meghatározhatatlan mély vágyakozás volt bennem Isten iránt. Nem igazán tudtam mire is vágyom annyira, de ott volt. Pontosan ezért rendszeresen jártam a templomba, nem csak az istentiszteletekre, de még a bibliaórákra is, ahol jelentősen csökkentettem az átlagéletkort. :-)
Középiskola harmadik osztályában történt, hogy az általam is látogatott történelmi egyházba járó osztálytársnőm meghívott egy csendes napra, amire a szomszéd faluban lévő gyülekezetből indult egy kis csoport. Velük tartottam Pestre. Mindaz ami ott történt alapvetően megváltoztatott. Ezek az emberek hívők voltak. Először hallottam olyat, hogy valaki hangosan a saját szavaival imádkozik, pedig nem is lelkész. Az egész alkalom légköre megfogott. Szomjas voltam az Isten igéjére, ők pedig látták ezt. Hazafelé is imádkoztak, olvasták és magyarázták a Bibliát. Emlékszem azért imádkoztam magamban, hogy minél később érjünk haza. Isten meghallgatott, a hóesés miatt leszakadt a felsővezeték és a vonat 4 órát késett. Ott ültünk a lassan kihűllő vonat fülkéjében és énekeltünk, igét olvastunk, meg imádkozttak. Nem tudtam többé elszakadni ettől az élménytől. Vágytam rá, hogy én is olyan lehessek mint ők. Imádkoztam Istenhez, hogy ne múljon el soha ez az érzés. Az Úr pedig meghallgatott, hiszen Ő nem szokta elküldeni azokat akik vágynak utána. Hetente egyszer elkezdtem járni a szomszéd faluba ebbe a kis közösségbe. Nem sok idő múlva valaki kezembe adott egy traktátust, amiben végre világosan le volt írva, hogy bűnösök vagyunk elszakadva Istentől de Jézus meghalt értünk, és aki Istennel közösségbe akar kerülni annak a szívébe kell hívni Jézust. A füzet végén ott volt az ima is. Ekkor olvastam először tisztán az evangéliumot. Megértettem, hogy bűnös vagyok és szükségem van Jézusra. Ott helyben elmondtam az imát. Sajnos bizonyos okok miatt senki nem közölte velem, hogy tulajdonképpen megtértem, így ezt még jópárszor elimádkoztam az elkövetkezendő fél évben :-) . Tudtam hogy bűnös vagyok és nagyon nem akartam elkárhozni. Szóval ezek miatt előttem is nehezen tisztázódott le, mikor is tértem meg igazából.
A végére csak annyit, hogy nagyon hálás vagyok Istennek, hogy találkozhattam vele és nem küldött el. Betöltötte azt a mély vágyakozást a szívemben ami ott volt utána. Soha nem bántam meg, hogy őt választottam. Nem tudnák és nem is akarok Isten nélkül élni. Azóta 14 év telt el. Isten elvezetett arra is hogy be kell merítkeznem. Megajándékozott nem csak egy nagyszerű férjjel és egy tündéri kislánnyal, de egy csodálatos gyülekezettel is. Ez utóbbiért külön is hálás vagyok. (ha kívácsi vagy melyik gyüli ez ott az adatlap :-) )
Ez nem lett valami rövid, bocsi....

Timsó kérésére: a megtérésem- semmi extra /csak nekem volt az/

Mint ismeretes, hívő családban nőttem fel, rendes neveltetést kaptunk bátyámmal együtt: tiszteltük és szerettük szüleinket, előre köszöntünk a felnőtteknek, eljártunk imaházba, egyszóval engedelmeskedtünk a szüleinknek, mert ha nem, kikaptunk. Így hamar megtanultam, hogy hasznos az engedelmesség; nem fáj. Testvérem lassabban tanult, többször kikapott, mint én, tehát kialakult egy kép a családban: bátyám a rossz, én meg a jó. Ezért sokáig nem éreztem azt, hogy nekem is meg kell térnem, ésszel tudtam ugyan, mert megtanították, de nem éreztem a szükségét. Aztán egyszer Tahiban, a gyerekhéten megérintett egy helyzet. A lelkipásztor egy este, evangélizáció után előrehívást tartott, de senki nem ment előre. Ő újra és újra hívta azokat, akik Jézus mellett akarnak dönteni, de senki sem lépett előre. És mikor már sírva mondta a lelkipásztor, hogy „Jézus érted halt meg, ekkora szeretettel volt irántad”, akkor éreztem először, hogy ez a hívás nekem szól. A téma egész héten pedig az volt: „Te Péter vagy!”. Hát, én tényleg az vagyok. :D Mégsem mentem ki. :( Hogy mi történt azután? Valószínűleg Isten észrevétlenül is formált, vezetett, mert nem emlékszem semmire, semmi istenélményre. Rá egy évvel később viszont – ismét Tahiban – elhatároztam, hogy most már előre megyek, mert rájöttem, hogy én sem vagyok jó, és nem akartam kárhozatra jutni. Akkor kaptam ezt az igazságot: „Isten akkor is szeret bennünket, ha nem vesszük észre”. Így utólag úgy látom, hogy azért tértem meg, mert féltem, féltem, hogy Isten megbüntet. De Ő folyamatosan formál, és most már azért térnék meg, ha lehetne még egyszer, mert szeretem Jézust akkor is, ha nem veszitek észre.