167

Bemutatkozás

Céljaink

Evangelizációs fókuszú, gyülekezet kompatibilis, helyspecifikus ifjúsági munka.

- Értéket közvetíteni, amikor minden értéktelennek tűnik (pl. házasság, család, barátság stb.).

- Evangelizációs munka támogatása: legfontosabb célkitűzésünk, hogy a helyi evangélizácós alkalmakat, kezdeményezéseket támogassuk, hogy minél több ember ismerje meg a Megváltót. A misszió kiemelt területe az egyetemi, főiskolai misszió. A Magyarországi Baptista Egyház által üzemeltett iskolákban a missziós munka támogatása és segítése lehetőségeinkhez mérten.

- Információs bázis és hálózat kialakítása: Információk összegyűjtése az ifjúsági szervezetek és gyülekezetek működéséről, programjaikról, és ezek hozzáférhetővé tétele. Napjainkban ennek elektronikus adatbázis létrehozásával, honlapunk folyamatos fejlesztésével, elektronikus hírlevél küldésével és számos levelezőlista üzemeltetésével kívánunk eleget tenni. Ez teszi lehetővé az egyházon belüli információáramlás megteremtését és fenntartását egyházkerületek, ifjúsági szervezetek és egyre inkább helyi, azaz gyülekezeti ifjúsági közösségek között.

- Konferenciaprogramok koordinálása és segítése: az országos baptista konferenciáknak a segítése és koordinálása a feladat.

- Szakmai körök létrehozása: a társadalmunkat érintő problémákra, kihívásokra és lehetőségekre reagálva olyan szakértő baptista fiatalok összegyűjtése, akik egy-egy szakmai kérdésben érdemben tudnak megszólalni (pl.:drogprevenció).

- Kapcsolattartás a határon túli baptista fiatalokkal: kiemelt cél, hogy a határon túli magyar baptista fiatalokkal is kapcsolatot tartsunk. Fontos, a Kárpát- medencei baptista ifjúsági misszió segítése, támogatása. Ennek kerete rendszeres találkozás testvéri, baráti kapcsolatok kialakítása és elmélyítése.

- Ifjúsági munkások képzése: ezt a célt, anyagok elkészítésével és biztosításával, továbbá vezetőképzők szervezésével, illetve személyes tapasztalatok átadásával igyekszünk munkálni.

- Budapesti Baptista Ifjúsági Istentisztelet: olyan baptista ?gyülekezetközi? alkalom szervezése, amely a fiatalok számára lelki fejlődést, kapcsolataik bővülését és egymás segítését szolgálja úgy, hogy a saját gyülekezetükben folyó ifjúsági munkát sem hanyagolják el.

- Leonardo klub: Fiatal Felnőttek kultúraközeli, mindennapokhoz kapcsolódó ismeretekkel való felruházása

A vezetői csoport bemutatkozása

Bacsó Benjámin

Bacsó Benjámin vagyok, a feleségemmel Barbival, 3 lányunk van Bítia, Benita és Bereniké. 2012 óta vagyok a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszíó vezetője. Jelenleg Szadán élünk. Az a meggyőződésem, hogy a legfontosabb kérdéseink nagy részben fiatalon dőlnek el ( pl. Kivel szeretnék megházasodni). Nem könnyű azonban jó döntést hozni ebben az életkorban. Nekem sokat segített a Biblia, hogy jól tudjak dönteni életvezetési kérdésekben. Azért dolgozom ezen a területen, hogy ebben a nagyon fontos életszakaszban, ezeken a nem könnyű kérdésekben tudjak segíteni. 

Megtalálsz a benjaminbacso.blog.hu oldalon. 

Guti Sándor

Szeretem az Urat, szeretek beszélgetni, gitározni, nevetni, netezni, írásban kifejezni magam, szervezni és olvasni. Fő célom az életemben az Isten dicsőítése, hatással lenni másokra és mennybe menni. Az Őrbottyáni Baptista Gyülekezet elöljárójaként szolgálok. Örömöt jelent számomra a MABIM evangélizációs csapatával együtt egyre jobban megérteni az evangéliumot, megélni és hirdetni azt. Azért imádkozom, hogy Isten küldjön ébredést a társadalmunk életébe, aminek során tömegek ismerik meg Őt! Tanultam újságírást, teológiát, és a Budapesti Gazdasági Főiskolán végeztem közgazdászként. Jelenleg Vácon asszisztensként dolgozom, egy olyan cégnél, ami műszaki gyártáshoz kapcsolódó termékek kereskedelmével foglalkozik.

 

Milánkovics Dana

1989-ben én is ott voltam a Népstadion füvén, amikor Billy Graham döntésre hívta az embereket. Azóta sok idő telt el, de Isten szeretete a szívemben nem lankadt. 1999-ben megnősültem és most feleségemmel Edittel együtt neveljük három gyermekünket, Áront, Sámuelt és Ráhelt. A Jánoshalmi Baptista Gyülekezetben szolgálok lelkipásztorként és a 2016-os év végétől a Déli Baptista Egyház Kerület elnökének választottak. A MABIM életében aktívan 16 éve vagyok jelen, ami több mindent jelent. Egyrészt nagyon sok alkalommal láthattam Istent munkálkodni közöttünk, és a fiatalok szívében, de azt is jelenti, hogy már egy régi motoros vagyok. A jelenlegi misszióban 3 területen szorgalmaskodom: Nyári ifjúsági tábor és a téli sítábor szervezésében segítek, továbbá részt veszek a mentor programban, ezzel is segítve az utódképzést a MABIM életében. Feleségemmel folytatjuk továbbra is a keresztény feliratú pólók és pulóverek gyártását, amivel szeretnénk az evangéliumot ilyen módon is terjeszteni. Szeretnék Isten kezében egy használható eszköz lenni és vágyom arra, hogy az elkövetkező időszakban sok fiatal életében láthassam az Ő munkáját.

 

Sipos Márk

Sipos Márk vagyok.16 évesen jöttem rá, hogy az életem nem lehet teljes Isten nélkül. Ezt követően, két éven át kerestem a módját, hogyan kerülhetnék közelebb a Teremtő ÚRhoz, de egyre csak azt találtam magamban, hogy Isten nélkül elveszett és bűnös vagyok, mígnem eljutottam arra a felismerésre, hogy a megmenekülésemhez a Mindenható Isten már elkészítette az utat: Jézus Krisztus keresztáldozata és az Ő feltámadása által leszámolt a bűneimmel, így az Atya-Isten számára elfogadhatóvá tett, hogy személyes kapcsolatom lehessen Vele. 2003. január 1-én hoztam meg életem legjobb döntését: megkértem Jézus Krisztust, hogy legyen a Megváltóm és az életem URa.
2007 óra élek boldog házasságban feleségemmel, Csillával (második legjobb döntésem!). Azóta megszületett első gyermekünk, Márton.
2008-ban biológus MsC diplomát szereztem a Szegedi Tudományegyetemen, majd a Magyar Tudományos Akadémián dolgoztam kutatóként, miközben elvégeztem a Baptista Teológiai Akadémia lelkipásztori mesterszakát.
Alapító pásztora vagyok a 2008-ban indult gyülekezetplántálásnak, a Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezetnek (harmadik legjobb döntésem!).
2004 óta veszek részt a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszióban, ahol jelenleg az egyetemi missziót (EDK) és a missziói ifi táborokat (MIT) koordinálom.
Elérhetőségem:
sipos.mark.gyorgy(kukac)gmail.com


ujremeny.hu/szeged

Hegyesi Zita

Hegyesi Zita vagyok, Csömörön élek és itt is járok gyülekezetbe, az életem többi része pedig Budapesten összpontosul. Kommunikátorként és kulturális szervezőként dolgozom, nagyon szeretek olyan cikkeket írni, olyan programokat szervezni, amik értéket adnak. Szeretek fiatalokkal dolgozni, beszélgetni. A legfőbb motivációm életem minden területén, hogy más emberek életébe fektessek be, akár a médián, akár programokon vagy személyes beszélgetéseken keresztül. Mindennek pedig Isten a kontextusa. 

Balázs André

Szegeden élek és a helyi baptista gyülekezet tagja vagyok, és örülök, hogy itt nőhettem fel! 2012 óta a helyi ifjúság egyik vezetője vagyok, ahol már dicsőítő vezetőként is szolgálhatok! Jelenleg zenei tanulmányaimat végzem még az egyetemen. Célom, hogy mind zenei és mind a szolgálattal kapcsolatos tapasztalataimat megosztva segíthessem, megkönnyíthessem országos szinten a dicsőítésvezetést, dicsőítésszervezést és ezek összefogását!

Győri Kolos

Szeretnék az az ember lenni, akit Isten, Győri Kolos néven teremtett. Megkeresni és betölteni azt a helyet a mennyei tervben, ami rám van szabva. Ezt a tervet jelenleg többek között, a BTA-n másodéves lelkész hallgatóként töltöm be, illetve HÖK elnökként. Gyakorlatomat Komáromban töltöm és ott az ifjúsággal foglalkozok.

MABIM-on belül a Fiatal Felnőtteknek szóló programok tartoznak hozzám. Egy lelkes szervező csapattal már több hétvégét szerveztünk FF Wellness megjelöléssel.